Rettegés a nyílt terektől – agorafóbia

Az agorafóbia, a nyílt terektől való félelem egy szorongásos betegség. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az agorafóbiás beteg retteg minden olyan helyre menni, ahonnan feltételezése szerint nem jut időben ki, illetve nem kaphat segítséget a kijutáshoz. Ilyen lehet például egy koncertcsarnok, de akár egy bevásárlóközpont is, ám könnyen lehet, hogy ebben a szorongásos betegségben szenvedő legalább ennyire retteg attól, hogy buszra vagy éppen metróra szálljon.

Ismerje meg az agorafóbia okait

Ismerje meg az agorafóbia okait

Milyen tünetek jellemzőek az agorafóbia esetén?

Ez a szorongásos betegség leginkább a pánikbetegségben szenvedőknél figyelhető meg, leginkább ők küzdenek ezzel a kellemetlen és az életet rendkívül megkeserítő problémával. Aki ebben a fóbiában szenved, egyre kevésbé mer kilépni az utcára, ha mégis megteszi, akkor keze-lába remegni kezd, heves szívdobogást és izzadást érez.

Mivel a félelem szinte minden egyes alkalommal megjelenhet, amikor kimegy a biztonságot jelentő lakásból, így egy idő után eljuthat arra a szintre is, hogy egyáltalán nem megy ki. A szorongásos késztetések által a beteg élettere leszűkül, egyre bizonytalanabb lesz, egyre kevesebb feladatot tud ellátni, és még szociális kapcsolatai is megsínylik.

A tünetek igen gyorsan elharapózhatnak, és ennek függvényében legalább ilyen rövid idő alatt megromolhat az életminőség is, így fontos, hogy minél hamarabb szakértőhöz kerüljön a agorafóbia tüneteitől sújtott beteg.

Ki lehet-e gyógyulni a betegségből?

Az agorafóbia kognitív viselkedésterápia keretén belül gyógyítható, de nagy szükség van a páciens pozitív hozzáállására is, azaz, hogy hajlandó legyen felülemelkedni félelmein és feszegesse a határait. A terápiát általában relaxálással szokták kezdeni a szakemberek, amelynek lényege, hogy ebben az állapotban „élje” meg a páciens azt, hogy elhagyja az otthonát és képes legyen legyőzni a diszkomfort érzést.

A következő lépés, hogy a szorongásos beteg kisebb vagy rövidebb távokra próbáljon meg akár segítséggel is eljutni, majd a sikerélmények után próbálja ezeket a távokat növelni. Ha már ez  sikerül, ráadásul egyedül, egyre valószínűbbé válik, hogy sikerül felülemelkedni az agorafóbia állapotán is.